05:28
18:08
Fórum  VadaszApro.hu  MOM céltávcső 


BÁCS-I
Téma: MOM céltávcső
Elküldve: 2015.04.12, 09:17
T. ISMERETLEN! Ön tényként írta le, hogy S&B lencsékről van szó, azt gondoltam, hogy biztos forrásból értesült. Megbízhatónak tekinthető forrásból jegyzeteltem; "Tudomásom szerint a MOM és a Schmidt und Bender GmbH a 80-as/90-es évek fordulóján szorosan együttműködött céltávcsövek gyártásában. Az eszközök a MOM-ban készültek és a S&B forgalmazta őket pl. a német piacon. A privatizáció során, 1992-ben a Schmidt und Bender felvásárolta a MOM céltávcső üzletágát és számos volt MOM dolgozót alkalmazva felépítette a Schmidt-Bender Hungária Kft-t. Azóta kizárólag ők gyártanak ilyen eszközöket. Tehát 1992 előtti gyártású céltávcsövekben nagy valószínűséggel MOM lencsék vannak, a közös időszakból származóknál előfordulhat az Ön által leírt helyzet, a későbbiek pedig már Schmidt-Bender gyártmányként kerültek forgalomba." De ez csak feltevés; jó lenne bizonyosat tudni, akkor lehetne komolyabb árat is kérni, vagy könnyebben eladni. Ne vegye zokon a segítséget, de átverni – pedig senkit sem szabad. „Az egykori MOM és a Schmidt-Bender Germany együttműködése régre visszavezethető. A MOM-os kapcsolat idején készített a schmidt-bender olyan távcsöveket, amiben MOM által gyártott lencsék voltak. A „Hungaria típusú” távcsövek gyártása, amihez már minden alapanyag, és ez mai napig is így van Németországból érkezik, Magyaro-on az összeszerelés történik. MOM-os távcsővel elvétve találkozik az ember, nem lehet vele mit kezdeni, szerszámok nincsenek hozzá, hiszen a szabványok is megváltoztak. Pld. teljesen más technológiával kerül a lencsékre a fényáteresztő réteg. Volt, amikor a Zeiss a Schmidt-Bendertől vette a lencséket távcsöveihez. Ez egy régebbi Zeiss kapcsán derült ki: az objektív lencse bemérése kapcsán régebbi MOM-os szakemberek felismerték a szabványt. Hát ez is megtörténhetett.” Tehát az megállapítható, hogy semmiképpen nem lehet MOM céltávcsőbe S&B lencse. MOM lencse S&B-be előfordulhat a régebbi időkből. Még valami; a MOM-al együtt felszámolták a céltávcső-ágazatot, amikor értékesítették, ezzel együtt eltűnt a sorszám szerinti nyilvántartás is, mint ahogyan eltűntek a szerszámok is. Szóval egy MOM céltávcső adás-vételének megvannak a kockázati, ha kisipari módszerrel nem javítható, akkor bizony el lehet dobni. Még valami a tubusméret 28 mm-es, tehát szerelék speciális – soha meg nem térülő - beruházást igényel. Gyakorlatilag ugyanez a helyzet lehet a DDR Carl Zeiss céltávcsőnek, ami szintén nagyszerű termék, de piaci értéke alig van, holott messze jobb, mint egynémely „hasonló” termék. Ma már az új zeiss céltávcsövek sok vadásznak elérhetetlenek az áraik miatt. Minden tisztelet és dicséret a méltatlanul lerombolt MOM céltávcső-üzletágnak, posztumusz a MOM-nak, és minden szakemberének. A jogutód MOM-nak pedig sok sikert és hosszú életet. T. Vadásztársak személyes tapasztalatokat írják le a MOM 6x42-el kapcsolatban.





Kategóriák
© Vadászapró.hu 2024 Kapcsolat .. ..
ide jöhet valami szöveg