Rövidesen kopaszság ül az erdő koronáira, s a leveletlen fák megannyi csörgő csontvázakként meresztik kopasz ágkarjaikat az ég felé, mintha igézetes múmiák volnának. A mező is kietlen, kopár. A madárélet mozgalmát kínos csend váltja fel.

De az erdők titkaiból sem csengenek derűs madárhangok a vadász fülébe. A madárság nótás népét rég kitakarította már az őszi hideg fuvalom a most lombtalan világból, csak egynéhány maradt benne, akik mindig itt laknak, de azok is bujdokolva élnek. A hangjuk is inkább a bölcs, keserű gúny kacaja, mint vidor újjongás a lét örömén, ami nincs. És nincs.