04:47
20:39
Vadász hirek   Koalák az Állatkert legújabb lakói 


A budapesti állatkertbe újonnan költöztetett koalákra több ezer ember volt kíváncsi az első hétvégén. Az intézmény igazgatója elmondta, komoly költség az állatok táplálása.

Koalák az Állatkert legújabb lakói

 
Kelet-Európában, a hajdani vasfüggöny mögötti országokban nem volt még koala állatkertben – mondta a főigazgató hozzátéve: Európában egyébként is nagyon kevés van belőlük, a budapestin kívül csak nyolc állatkertben tartják őket.
 
Ennek több oka van – magyarázta Persányi Miklós. Az ausztrál kormány nagyon nehezen járul hozzá az állatok „exportjához”, igen komoly követelményeket támaszt. Természetesen biztosítani kell a koaláknak a táplálékot, ami nem egyszerű feladat, ugyanis a világon 6-800 fajta eukaliptuszfa van, ennek azonban a koalák csak az egy tizedét, vagyis mintegy 50 félét hajlandók fogyasztani, és ráadásul ha ebből az 50-ből nem kapnak legalább 15-félét, akkor a táplálékigényük nincs rendesen kielégítve és elpusztulnak – hangoztatta a főigazgató.
 
Vannak olyan állatkertek Európában, mint a lisszaboni és a madridi, ahol terem eukaliptusz, a többiben azonban meg kell szervezni az importot – hangzott el a műsorban. Dél-Angliában, ahol a Golf-áramlat miatt melegebb az éghajlat, működik egy eukaliptusztermelő farm. Magyarország is onnan rendel, hetente kétszer érkezik szállítmány. Ez nagyon költséges, de szerencsére akadnak rá szponzorok – tette hozzá Persányi Miklós.
 
Az állatkert főigazgatója elmondta: a koalák két európai országból érkeztek: Nur-Nuru-Bin Belgiumból jött (érdekesség, hogy nevének jelentése magyarul déli szél), Vobarát pedig Németországból hozták.
 
Mindkét állat hím, ennek magyarázata, hogy a nemzetközi koalaprogramhoz újonnan csatlakozó állatkertek először mindig csak hímeket kapnak. Néhány éven belül nyílik rá lehetőség, hogy az egyik hím helyett egy nőstény érkezzen.
 
Persányi Miklós beszélt arról is, hogy az állatkert most „jó karban van”. Tavaly arra koncentráltak, hogy a Vidám Parktól örökölt területen kellemes családi parkot alakítsanak ki, ezt idén további attrakciókkal bővítik, például új játszóterek létesülnek.
 
A koalák ideköltöztetése után az ausztrál kiállítás gyarapítása is a tervek között szerepel, de erről részleteket még nem árult el Persányi Miklós. Azt mindenesetre kiemelte, hogy a budapesti ausztrál részleg európai viszonylatban a legváltozatosabbak közé tartozik.






Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg