05:51
19:35
Vadász hirek   Őznász 


Fokozott balesetveszély az utakon! Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara ezúton kéri az autósokat: a következő hetekben fokozott figyelemmel vezessenek, hiszen az őzek a párzási időszak alatt kevésbé óvatosak, és gyakrabban tévedhetnek az országútra – nappal és éjszaka egyaránt.

Őznász

 
Az őz hazánk egész területén elterjedt, lévén remekül alkalmazkodik a környezethez, és a nagyvadfajok közül legnagyobb az állománya: mintegy 370 ezren vannak. Az őzek nászidőszaka, az üzekedés az ország déli részén július közepe tájt kezdődik és augusztus közepéig tart, míg északabbra később veheti kezdetét. Az őzbakok territóriumot foglalnak maguknak, amelyet mirigyeik szaganyagaival jelölnek meg. Ezen a territóriumon belül nem tűrik a konkurenciát.  Őznász idején a suták és az azokat követő vagy egymást kergető bakok is kevésbé elővigyázatosak, mint máskor, ezért sokkal gyakrabban ugranak ki az autók elé is.
 
Ezért felhívjuk a gépkocsivezetők figyelmét, hogy – különösen a rosszul belátható útszakaszokon és a gyenge látási viszonyok között – autózzanak a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel a következő bő egy hónapban! Emellett feltétlenül vegyék figyelembe a vadveszélyre figyelmeztető közúti jelzéseket! Ezeket a közút kezelője az adott területen vadászatra jogosult szervezetekkel egyeztetve helyezi ki azokon az útszakaszokon, amelyeken a vad megjelenésére fokozottan lehet számítani. Ha vaddal találkozunk az úton, az egyetlen megoldás a vészfékezés. A kormányt semmiképpen sem szabad félrerántani, hiszen a vad elütése még mindig kisebb veszélyforrás, mintha az autó lemenne az útról vagy frontálisan ütközik egy szembe haladó járművel.






Kategóriák
© Vadászapró.hu 2024 Kapcsolat .. ..
ide jöhet valami szöveg