05:46
19:39
Vadász hirek   Megalakult az OMVK Hagyományos Vadászati Módok Szakbizottsága 


Az új Szakbizottság július 21-én tartotta alakuló ülését az OMVV és az OMVK Medve utcai központjában. A legújabb szakbizottság, amely a vadászíjászokat, a solymászokat, az elöltöltő-fegyveres vadászokat és az agarászokat hivatott képviselni, erre az évre szóló munkatervében két feladatot határozott meg.

A tagok a Vadászati törvény tervezett módosításának normaszövegét véleményezik majd annak megjelenése után, illetőleg aktívan dolgoznak azon, hogy az idei gödöllői vadásznapon, szeptember 20-án a lehető legnagyobb közönség előtt mutatkozhassanak be a hagyományos vadászati módok.

Az ülést Pechtol János főtitkár nyitotta meg, aki az OMVK Elnökségének nevében köszöntötte a szakterületek képviselőit. Mint fogalmazott, a hagyományos vadászati módokat űzőknek sikerült elérniük a céljukat, amikor az Elnökség elfogadta a bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. Így a vadászíjászat, a solymászat, az elöltöltő-fegyveres vadászat és az agarászat ­képviselői már nem csak a saját szervezeteik révén, de az OMVK-n keresztül, egy nagy közösség teljes értékű tagjaként is képviselhetik értékeiket és érdekeiket. 
 
Kiemelte: ezen vadászati módok iránt a fiatalok körében is élénk érdeklődés tapasztalható, amit a vadásztanfolyam-szervezők tapasztalatai is jól mutatnak. A Szakbizottság ezért is egyenrangú az összes többi, régebben működővel. A Szakbizottság munkájáról szólva elmondta: a testület feladata, hogy az OMVK Elnökségét támogassa a szakterületével összefüggő javaslatokkal, észrevételekkel. Hangsúlyozta: eredményeket csakis összefogva, együtt dolgozva, kompromisszumra készen lehet elérni. Megjegyezte azt is, hogy a Vadászati törvény csak a „keret”, a részletes szabályozás – amely a hagyományos vadászati módok esetében legalább annyira fontos – annak végrehajtási rendeletében szerepel majd, amelyet ugyanúgy társadalmi vitára bocsát a szaktárca.
 
Alakuló ülés lévén a 8 főből álló testület Ambrózy Árpádot választotta elnökéül. Az elnök székfoglaló beszédében megköszönve a bizalmat emlékeztetett: bár solymászik és elöltöltő fegyverrel is lő, az eddigiekben leginkább a vadászíjászat területén tevékenykedett. Emlékeztetett, hogy az általa vezetett Magyar Vadászíjász Egyesület támogatta a többi hagyományos vadászati módot is, és nagy erőfeszítést fejtett ki azért, hogy a Szakbizottságot életre hívják. A jövőbeni munkát illetően kiemelte: különösen fontos, hogy ez összhangban legyen, az esetleges ellentéteket félre kell tenni, mert az Elnökség csak a testület egységes döntéseit tudja képviselni.
 






Kategóriák
© Vadászapró.hu 2024 Kapcsolat .. ..
ide jöhet valami szöveg