Vadászati lehetőség / Köszönet 

Kedves Vadásztársaim! Rám sötétedett, úgyhogy haza jöttem. Az „utolsó” vadászatról. Holnaptól vége… Elvették a területet. Köszönöm a Jóistennek ezt 40 évet amit vadászattal tölthettem. Gyönyörű évek voltak. Köszönöm drága feleségemnek is, hogy támogatott szenvedélyem gyakorlásában. Belátom, sokszor nehéz lehetett neked! Nem tudok elég hálás lenni ezért. Köszönöm Édesapámnak, és a többi „öregnek” akik szárnyaik alá vettek annak idején. A 40-es évek elején mikor összeraktátok ezt a vadásztársaságot ti sem gondoltátok, hogy így lesz vége. Sok mindent túléltünk: a kommunista rezsimet, a rendszerváltást, az első, és második osztozkodást. És köszönöm nektek is kedves vadásztársak! Eddig bírtuk. Nagy, és dédszüleimtől azt láttam, hogy a vagyon bizonyos társadalmi felelősségvállalással is jár. Persze ők nem a kárpótlási jegy-biznisz mocskából emelkedtek rangra. De amit nem tudnak: nekünk az életünket vették el! „Odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha... - talán arra, hogy nekem adja nagyapám karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy továbbadhassam annak, aki utánam jön.” Nem adhatom tovább. És ti sem. „elvették, s most véle nagyra vannak” „ Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér.” Ne feledjétek kedves vadásztársaim: az ítélkezés joga nálunk magasabb rendű lényt illet. Ne csüggedjetek! Vadászunk mi még együtt. Ha másol nem, hát odaát… Üdv a vadászoknak!