04:46
20:40
Vadász hirek   Péni István remekelt az Európai Junior Liga döntőjében 


Gazdig Vendel Özséb felnőtt országos bajnoki címet nyert trap lövészetben. A trap a sportlövészethez tartozó koronglövészet egyik szakága. Olimpiai sportág, és annak ellenére, hogy kevesen űzik, a magyarok elég jók benne.

Vendel Sarlóspusztán lett országos első, azon a lőtéren, amit annak idején életében először látott. – Az országos bajnokság úgy zajlik, hogy van a 125 korongos alapszakasz, amelyet a 15 korongos finálé követ. Utóbbiba hat versenyző kvalifikálhatja magát, befejezésként arany- és bronzmérkőzést rendeznek. Az alapszakaszt követően nullázódnak az eredmények, és nekem ez nagyon jól jött.

Előzetesen a döntőbe kerülés volt a célom, utána a második–harmadik helyre vártam magam, úgyhogy meglepetés volt, hogy végül sikerült nyernem. 
Az ifjú sportlövő a felkészüléssel kapcsolatban elmondta: a mentális ráhangolódásnak óriási a szerepe.

Péni István remekelt az Európai Junior Liga döntőjében


– Nem könnyű gyakorlat, de az edzéseken folyamatosan fejleszteni, erősíteni kell a koncentrációt. A megfelelő mozdulatot az első két–három évben megtanulja az ember, utána már „csak” fejben kell előrelépni.

A Balatonfűzfői Lövész Egylet színeiben induló sportoló fejlődését nem akárki, a sokszoros magyar bajnok, olimpikon Putz István koordinálja. Mester és tanítványa együttműködése igencsak eredményesen alakul.

Vendel ebben az évben részt vett a Németországban rendezett korosztályos Európa–bajnokságon, amelyen a nagyon jónak mondható 25. helyen végzett. Ha minden jól megy a trap lövő két év múlva felnőtt Világkupákon is elindulhat, távlati célja pedig, mi más lenne, mint az olimpia. Meg kell tanulni állni és lélegezni

A koronglövészet, mint említettük, speciális felkészültséget igényel. A mentális és a fizikai erőnlét egyaránt fontos. Meg kell tanulni például megfelelően állni és lélegezni. A trap lövők a versenyeken öt lőállásból tüzelnek, helyüket időközönként változtatniuk kell. A gépek – az indítást hangjukkal az indulók határozzák meg – három irányba (jobbra, balra, valamint egyenesen) lövik a korongokat, amelyek 30-40 méterre repülnek a versenyzőtől. Egy korongot kétszer lehet célba venni, kivéve a döntőben, ahol csak egyszer lehet elsütni a sörétes fegyvert.







Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg