04:46
20:40
Vadász hirek   30 éves lett a Vadászat! 


Harminc évvel ezelőtt jelent meg a hazai könnyűzene egyik legfontosabb műve, a Vadászat.
 
Ha bármikor említeni kell három olyan magyar lemezt, amelyek a magyarság történelméhez és életéhez köthetők, akkor a P. Mobil Honfoglalása és a Szörényi–Bródy páros 1983-as István, a királya mellé harmadik, egyenrangú műként a Hobo Blues Band sorrendben negyedik, 1984-es Vadászat című dupla konceptalbumát illik odatenni.
 
 
A nyolcvanas évek közepén megjelent lemez mind szövegében, mind zenéjében is örök érvényű alkotás. A vadászat témáját körbejáró, de politikai fricskáktól sem mentes művet órákig lehetne elemezni Major Tamás hátborzongatóan hangulatos bevezetőjétől kezdve Tátrai Tibor gitárfenomén zseniális gitározásán át Hobo dalszövegeinek nagyszerűségéig, de felesleges ismételni azt, amit már ezerszer leírtak a Vadászatról. (Külön érdekesség, hogy Major Tamás mellett Igó Éva színésznő és a Bergendy szalonzenekar három alaptagja, Oroszlán György, Bergendy Péter és Bergendy István is közreműködik a lemezen.)
 
30 éves lett a Vadászat!

 
1984-ben megjelent a Vadászat-album, amelyet maga Aczél György elvtárs cenzúrázott, és ezzel meg is átkozott, semmilyen rendszerben nem kapott támogatást. Egy évvel az album megjelenése után megírták az első filmforgatókönyv-vázlatot, amit az azóta eltelt majdnem 30 év alatt sohasem fogadtak el. A magyar televízió sem mutatta be sem a koncert, sem a színházi változatait, pedig ezekről felvétel készült. Magát a művet a közönség tartja életben...






Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg