04:47
20:39
Vadász hirek   Csaknem kétezer dámszarvas lőhető ki Békésben 


Csaknem kétezer dámszarvas lőhető ki Békésben

 

Békés megyében az idei vadászszezonban 1865 dámszarvast lehet elejteni, ez a teljes állomány csaknem fele, a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság tájékoztatója szerint.

 
Valler Attila, a vadászati és halászati osztály vezetője közölte: Békés megyében a tavaszi vadállománybecslési jelentések alapján 3812 dámszarvas él. A teljes vadterítéket a vadászatra jogosultaknak jövő év március 15-ig kell lejelenteniük. 
 
A teríték több mint egyharmada bérvadászatból keletkezik - mondta. Valler Attila kifejtette: trófeabírálatra eddig 38 dámtrófeát mutattak be, melyből 14 aranyérmes, 4 ezüstérmes, 10 pedig bronzérmes minősítést kapott. Hangsúlyozta: a dámállomány Békés megyében nem túlszaporodott, vadászata a létszámmal arányos. 
 
Vannak azonban olyan elszigetelt területrészek is a megyében, ahol a vad - dám, őz, vaddisznó, mezei nyúl, fácán - megtalálja a nyugalmát és életfeltételeit, ám ott a vadászat balesetveszélyes vagy tilos. 
 
Az osztályvezető közölte: a dámszarvas okozhat erdei- és mezőgazdasági vadkárt, amely elsősorban erdőfelújításokban, napraforgóban és kukoricában jelentkezik. Ugyanakkor jelentős mértékű vadkár a megyében csak elvétve tapasztalható - hangsúlyozta. 
 
Békés megyében az egyik olyan elszigetelt terülhet, ahol megnövekedett a dámszarvas populációja, Gyula határában, a Románvárosi városrész és a Fehér-Körös balparti töltése között található, úgynevezett Kisökörjárás erdős területe - mondta az MTI-nek Szabó László, az 5400 hektáros vadászterülettel rendelkező Fehér-Körös Vadásztársaság gazdasági vezetője. 
 
Ezen a százhektárnyi erdős területen mintegy 60-80 dámszarvas él. Szabó László kifejtette: az elmúlt 15 évben a Kisökörjárás területén nem engedélyezték a vadászatot a kocogó, kutyát sétáltató emberek biztonsága miatt. 
 
Ám ez idő alatt a dámszarvasok jelentősen elszaporodtak, tavaly év elején már több bejelentés jutott el a vadásztársasághoz, hogy a városrész szélső utcáin éjjelente feltűnnek a dámok, kerítéseket, fóliasátrakat rongálnak meg, kis híján balesetet okoznak - mondta.
 
A tavalyi szezonban ezért az illetékes hatóságok és a gyulai önkormányzat engedélyezte e területen a vadászat beindítását. Tavaly 20, különböző ivarú dámszarvast ejtettek el. Az idei évre a vadászati hatóság az elmúlt évinél közel 30 százalékkal több dám elejtését írta elő a teljes vadászterületre vonatozóan - mondta Szabó László. 
 
A gazdasági vezető közölte: az idei évre a dámvadászatból - lődíjak, vadhús eladás - 7 millió forintos bevételre számítanak a teljes vadászterületen. Hozzátette: vadkár kifizetési kötelezettségük idén meghaladja a kétmillió forintot, amelynek nagy részéért a dámállomány tehető felelőssé. Vadtakarmányozásra közel 5 millió forintot fordítanak évente.






Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg