04:47
20:39
Vadász hirek   Védett madarak élőhelyét alakították ki a Kiskunságban 


Túzokok számára végeztek el élőhely-rekonstrukciót a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága területén az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának támogatásával mintegy 120 millió forintos költséggel.

Védett madarak élőhelyét alakították ki a Kiskunságban

A Kiskunsági Nemzeti Park közleménye szerint a program keretében jelentősen nőtt a túzokok dürgőterülete (párzási területe) a Soltszentimre határában található Sáros-réten. A fokozottan védett madarak azonnal birtokba vették az elegyengetett területet, ahol felszámolták az egykori rizstermesztés nyomait. Az élőhely-rekonstrukciós program keretében több mint 30 kilométernyi csatornát, árkot temettek be, elszállították az otthagyott vasbeton műtárgyakat, a zsilipek maradványait és a kerítésnek használt betonoszlopokat, szögesdrótot is. A Sáros-rétet korábban is fontos túzokdürgő helyként tartották számon, ahol az általában zavartalan életkörülmények mellett nagyobb madárállomány él.
 
A területet szabdaló árkok és töltések azonban mostanáig kiváló búvóhelyet kínáltak a rókáknak és más ragadozóknak, melyek a földön fészkelő madarak fiókáit veszélyeztették. A terep elegyengetésével nemcsak a tájkép lett beláthatóbb és még inkább pusztai jellegű, hanem egy jelentős zavaró tényező szűnt meg. A táj így a túzokok számára is átláthatóbb, ezáltal biztonságosabbá vált, aminek máris érzékelhető eredménye van - áll a közleményben.     
 
Dóka Richárd, a program szakmai felelőse elmondta, hogy már tavasszal megfigyeltek dürgő túzokkakasokat azokon a területeken is, ahol eddig nem fordultak elő. Ez azért örömteli hír, mert nagyon ritka, hogy egy élőhely-rekonstrukciós program eredménye ilyen hamar, a beavatkozást követően szinte azonnal megmutatkozzon – fűzte hozzá.    
 
A Soltszentimre melletti Sáros-réten épült egy 10 méter magas madármegfigyelő torony, amelyet a nyáron adnak át a nagyközönségnek. A túzok mellett sok más fokozottan védett madárfaj példányai is megfigyelhetők a térségben. A torony melletti facsoportban például kékvércse-telep van, de szalakótát és kerecsensólymot is lehet látni. 






Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg