04:47
20:39
Vadász hirek   Rókahúst árultak birkahúsként 


Róka, nyérc és patkányhús keverékéből, vegyszerek hozzáadásával gyártottak hamis birkahúst Kelet-Kínában - derítették ki a kínai hatóságok három hónapos, húsokra és hústermékekre összpontosító minőségellenőrző kampányuk során. A közbiztonsági minisztérium csütörtökön számolt be országos akcióinak eredményéről Pekingben.

Eszerint összesen 20 ezer tonna illegálisan gyártott árut foglaltak le, és több mint 900 embert állítottak elő, akik felelőssé tehetők a hamisításokért. 382 ügyben indítottak eljárást. A bűncselekmények között az enyhébbek közé tartozik, amikor vizet fecskendeztek a húsba, de sok esetben találkoztak a feldolgozás során tiltott vegyi anyagok felhasználásával, beteg állatoktól származó húsokkal, valamint húsnak álcázott termékekkel.

A kelet-kínai Csiangszu tartomány Vuhszi városában a leleményes hamisítók a birkahús iránti nagy keresletet kihasználva róka, nyérc és patkányhús keverékéből állították elő a nyársra valót. Az ötlet tulajdonosai és kivitelezői több mint tízmillió jüant (370 millió forint) kerestek.

Rókahúst árultak birkahúsként

Pekingben bennfentesek azt terjesztik, hogy a közkedvelt birkaételek hamis alapanyagát helyenként birkavizeletbe áztatják és visszavarrják birkabőrbe, amivel biztosítják jellegzetes aromáját. A délnyugat-kínai Kujcsou tartományban hat gyanúsítottat vettek őrizetbe és két húsfeldolgozót zárattak be, mert hidrogén-peroxid oldatot használtak csirkelábak feldolgozásához.

Napi 300 kilogrammot termeltek, és 2011 júliusa óta több mint négymillió jüan (150 millió forint) nyereségre tettek szert. A közbiztonsági tárca illetékese közölte, hogy az élelmiszerbiztonságot érintő ellenőrzéseiket minden területre kiterjedően folytatják, a következőkben a tej és tejtermékek lesznek soron. Jelezték azt is, hogy több igen mélyen gyökerező probléma vár az élelmiszer-ágazatban teljes felderítésre és megoldásra.







Kateg�ri�k
© Vadďż˝szaprďż˝.hu 2026 Kapcsolat .. ..
ide j�het valami sz�veg