|
|
|
A helyi temetkezési társaság kérésére lövik ki a szombathelyi Jáki úti temetőben a virágokat, koszorúkat sírcsokrokat lelegelő őzeket - mondta el a Jáki-Sorok Vadásztársaság elnöke szerdán az MTI érdeklődésére.
László Győző hozzáfűzte, hogy a kárt okozó vad elejtése a területen illetékes vadásztársaság kötelessége, a temetkezési vállalat pedig írásban kérte a segítségüket. Közölte, az őzállományt május 17. és 25. között általában a hajnali órákban gyérítik, amikor már jók a látási viszonyok, de a temető még zárva van.
Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a temetőbe kilátogatók közül többen jelezték, hogy a sírokra kihelyezett koszorúkat és csokrokat letarolta valamilyen állat. Kegyeleti okokból fontosnak tartották, hogy elejét vegyék a további károknak, ezért fordultak a vadásztársasághoz. Az igazgató tájékoztatása szerint egy ideje valóban hiányzik a temető kerítésének egy része, mert a szomszédos sportcentrum építésekor leválasztottak egy területet, de az új kerítés még nem épült meg. |
| Kateg�ri�k | |||||||||